Van olyan, hogy pasis pizsiparti?

Szerintem nincs olyan ember a földön, akinek ne következő kép elevenedjen meg a pizsiparty szó hallatán:

Egy csapat lány összegyűlik valamelyik barátnőnél. A létszám 3 főnél indul és felső határ a szoba vagy ház kereteitől függ. Az átlagos lefekvéshez készülődési rutin helyett, miután megvacsoráznak és lefürdenek, felveszik a világ legcukibb pizsijeit, majd egy rögtönzött szépségszalont nyitva, egymás haját, manikűrjét, pedikűrjét és sminkjét elkészítik. Persze a pletyka sem maradhat el, hiszen mindezek közben világmegváltó gondolatok hangzanak el és nagy egyetértés közepette óriás problémákra találnak megoldást – többnyire párkapcsolati vonatkozású témákban. És persze ott a nasi és a csavart szívószálas üdítő.

Bennem ez a kép élt mindaddig, amíg a barátom nem mondta, hogy szombat este Matyiéknál fiús pizsiparty lesz és aznap ottalszik. Ez lesz az utolsó pasis program Matyiék régi lakásában, mivel nemsokára költöznek az új hiper-szuper zöld energiákkal működő házba.

Kapásból rávágtam, hogy persze, menjen és utána eszméltem rá a programra.

FIÚS PIZSIPARTY? Mint lakásbúcsúztató összejövetel?

Már azért is furcsa, mert nem nagyon láttam még férfit, aki rendes pizsamában aludt volna a boxer-póló kombó helyett.

Alig vártam a vasárnapot, hogy végre megkérdezhessem hogyan zajlik egy ilyen pasis pizsiparty. El nem tudtam képzelni, hogy mi lehet a program. Tuti nem az, mint a lányos verziónál.

Mikor végre hazaért Béci, rögtön kértem, hogy meséljen, mivel már az oldalamat kifúrta a kíváncsiság.

Természetesen meccset néztek először, majd jött a szokásos póker, szigorúan cukorkában játszva. 

‘Ennyi???’

Kérdeztem csalódottan, mert nekem nem hangzott túl izgi programnak.

Mondta, hogy beszélgettek is és tök jó dolgokat hallott. 

Felcsillant a szemem! Milyen témákról beszélhetnek? Autószerelés? Játékos átigazolás? Új sörmárka? Hátha valami más is, ami számomra is érdekes.

A szombat este témája a pasis pizsipartyn a hőszivattyú volt! Matyiék építkezése kapcsán jött szóba.

Vízszivattyúról hallottam már… de hőszivattyú. Vajon mi lehet az?

Eléggé környezettudatosnak gondolom magam, de ez eddig kimaradt az életemből, pedig, mint végül megtudtam, egy nagyon hasznos dologról van szó. 

Béci mesélni kezdett, de közben megnyitotta Matyiék által is választott vállalkozó, a Klímaglobál oldalát, hogy szemléltesse a mondanivalóját.

Van aki a költségek csökkentését szem előtt tartva használ hőszivattyút, de Matyiéknál a megújuló energiaforrásra való támaszkodás is prioritás volt.

Náluk is állandóan szem előtt van tartva az ökológiai lábnyom csökkentése, hiszen nekik sem mindegy, hogy milyen módon nőnek fel a gyerekek és később milyen bolygót örökölnek tőlünk, már felnőttektől, a szüleiktől.

A hőszivattyú segítségével környezetbarát módon tudunk fűteni, vizet melegíteni vagy hűteni.

hőszivattyú

A fűtésről mindenkinek a régi megoldások jutnak az eszükbe: szilárd tüzelőanyagot igénylő fűtés (fatüzelés), gáz- vagy elektromos fűtés. De ezeknek mind megvan a hátulütője, mivel veszélyt is hordozhatnak az egyes módszerek vagy anyagilag megterhelőek (a fatüzeléses módszernél a koromról és annak állandó takarításáról vagy fadarabolásról már ne is beszéljünk…).

A hőszivattyú viszont olyan, mint egy joker kártya a fűtés, melegítés, de akár a hűtés területén: környezeti energiát hasznosítunk a fűtéshez, amihez számottevően kevesebb áramra van szükségünk, mint a szimpla elektromos fűtésnél. Ergo nem csak környezet-, de pénztárcabarát megoldás is.

És a legjobb: nem kell házat építeni ahhoz, hogy nekünk is lehessen egy hőszivattyú az otthonukban, ugyanis már meglévő rendszerekhez is csatlakoztatható.

Ennél a pontnál már egyre jobban érdekelt ez az egész. Kértem Bécit meséljen még róla, mert azon gondolkoztam nekünk is jól jön-e egy hőszivattyú.

Kiderült többféle hőszivattyú is létezik, így akár még válogathatok is. Bár ezt lehet inkább a szakemberre bízom majd.

Mint megtudtam van talajkollektoros hőszivattyú, talajszondás hőszivattyú, kútvizes víz-víz hőszivattyú, levegő-víz és levegő-levegő hőszivattyú.

A különbséget a későbbiekben hasznosított energia forrása adja, azaz honnan nyerjük az energiát az határozza meg, hogy milyen típusú a hőszivattyúnk.

A talajkollektoros hőszivattyú a talaj hőjét hasznosítva szolgál vízmelegítésre.

A talajszondás hőszivattyú keringteti a közvetítő közeget, ezáltal ad a fűtéshez megfelelő hőt.

A kútvizes víz-víz hőszivattyú a talajvíz segítségével melegíti otthonunkat.

A levegő-víz és levegő-levegő hőszivattyú a kinti levegő segítségével melegít vizet és szobát egyaránt.

Mindegyik kategóriába eső rendszer megbízható és hatásos, így csak jó és még annál is jobb hőszivattyú közül tudunk választani. Bármelyikre is esik a választás, ez a tuti jackpot: a költségek és a környezetre gyakorolt hatásunk szempontjából is csak jól járhatunk.

Gimis koromban elég jó voltam reál tárgyakból, de itt most szükségem volt magyarázatra, hogyan lehetséges a ház felfűtése hőszivattyú segítségével, ha odakint olyan hideg van, hogy jegesmedvék rohangálnak.

Erre is megkaptam a magyarázatot, aminek az abszolút 0 fokhoz van köze:

Egyszerűen minden ami melegebb, abból a hőszivattyú segítségével ki tudunk nyerni energiát, így rögtön fűthetünk vagy melegíthetünk. A kulcs a rendszerben végbemenő hőcserében rejlik: a megfelelő helyen történő hőelvonásban, majd hőleadásban. A rendszerben víz kering amit a hőszivattyú melegít fel a választott mechanizmus által és a keletkező hőt a lakáson vagy házon belül adja le. 

Annyira fellelkesültem a hallottak alapján, hogy kértem a kapcsolatfelvételt a hőszivattyú beszerelésére és árajánlatra vonatkozóan. Szuper egyszerű volt, csak a honlapon egy meglévő űrlapot kellett kitöltenem a nevemmel, elérhetőségemmel (e-mail cím és telefonszám), melyik városban élünk és mire vonatkozik az árajánlatkérés.

Nálunk ugyan kiépített rendszer van, de ez nem feltétlen akadály. Csupán pár dolgot kell tisztázni, de arra a helyszíni tárgyalás ad majd lehetőséget.

A lényeg, hogy modern központi fűtési rendszerünk legyen, és innentől a szakember meglátásán múlik a dolog.

Nálunk padlófűtés is van, ami alacsony fűtésrendszerbe sorolható, de még ez sem jelent problémát, míg a radiátor a magas kategóriába sorolandó.

Három alapvető kérdésen fogunk végigmenni:

Milyen talajviszonyokkal rendelkezünk?

Szükséges tereprendezés a kivitelezéshez vagy nem?

Csatlakoztatható a hőszivattyú a meglévő fűtésrendszerünkre?

Ez a zöld alternatíva a fűtésre még sosem jutott eszembe, pedig megújuló energiát használni sokkal inkább kifizetődő a bolygónk számára is, nem csak a pénztárcánk szempontjából. Annyi minden rejlik még a környezettudatosságban, mint például a hőszivattyú alkalmazása is. Egy dolog, hogy gazdaságos megoldás, de egy folyamatosan rendelkezésre álló forrást használ, legyen szó talajkollektoros, talajszondás, kútvizes víz-víz vagy levegő-víz és levegő-levegő hőszivattyúról.

Zöld megoldás, ami csendes is. 

Ráadásul idővel a befektetésünk is megtérül. Alapból is jól járnánk a hőszivattyúval, de nálunk H-tarifával számolják el a hőszivattyú áramfogyasztását. Ez speciálisan az ilyen rendszerekre lett kigondolva és ez olcsóbb áramot biztosít a rendszer számára. Ez egy igazán okos és tudatos befektetés!

Izgulok mi lesz hétfőn. Remélem mi is boldog hőszivattyú tulajdonosok lehetünk a közeljövőben a klimaglobal.eu-nak köszönhetően! Ma tuti a szerencsehozó pizsimben alszom!