Aki sokáig lustálkodik a pizsamájában, az ne csodálkozzon rajta, ha egyszer arra ébred, hogy a dereka azt mondja, hogy jajj! Én imádok a pizsamámban lustálkodni akár egy egész délelőttön át, viszont azt már a saját káromon megtanultam, hogy ezt bizony kompenzálni kell. Ugyanis az ágy kényelme addig tart, amíg alszunk benne, vízszintesen, vagy olvasunk, kényelmes alátámasztásokkal a megfelelő helyeken. Ha viszont a pizsama kényelmében szeretnénk az ágyból dolgozni, az menni fog egyszer, kétszer, még háromszor is, de a negyedik napon már garantálom, hogy nagyon fog fájni. Hogy mi? Hát minden! A hátad, a nyakad, a vállad, a derekad, de még a feneked is, szóval én tényleg azt gondolom, hogy nem érdemes ezzel játszani, mozogni kell. Mióta erre rájöttem, soha nem hagyom ki a reggeli tíz perces átmozgató jógát, ami egy kicsit megmozgatja éjszaka elgémberedett tagjaimat. Illetve egy barátnőm ajánlott egy stúdiót, ahol akár a hosszú távú egészségem megőrzésében is tudnak segíteni, épp azon agyalok, hogy mikor tudnék eljutni hozzájuk, ami alatt a Therapy4U – Gerincterápiás központ és Medical fitness stúdió budapesti címét értem.
Azért a napi mozgástól eltekintve így is vannak fájdalmaim alkalmanként, amiből arra következtetek, hogy a munkaállomásom nem elég ergonomikus és a vázizmaim sem a legerősebbek. Ezért arra gondoltam, hogy felkeresem ezt a stúdiót, ahol a megfelelő terápiával tudnak abban segíteni nekem, hogy ez a helyzet a jó irányba változzon.
A Therapy4U – Gerincterápiás központ és Medical fitness stúdió egy különleges hely, már a weboldala alapján is, hiszen könnyű rajta navigálni – és ez már ritkaság számba megy! A kezdőlapon a Therapy4U alapítójától, Pataki Dalmától megtudhatunk mindent, ami első körben érdekes lehet arról, hogy mi ez a hely és hogy tulajdonképpen mit is csinálnak. A saját elmondása szerint a szakterületük az ortopédia, azon belül is a leggyakrabban kifejezetten gerincproblémákkal és sportsérülésekkel dolgoznak. A tevékenységük tehát az emberek gyógyítása, a fájdalomcsillapítás, mozgás és mozgatás és egy egészséges, ép és erős vázizomzat felépítése a megfelelő eszközökkel.
Annak, aki ért hozzá, vagy már sok kudarcos tapasztalata van ezen a területen, mert sok mindent kipróbált, de semmi sem vált be igazán, annak ismerősen csenghet az a sokféle kezelés típus és eljárás, amit felsorolnak a weboldalon. A Therapy4U – Gerincterápiás központ és Medical fitness stúdió szakemberei ugyanis nagyon széles körben képzettek. Az alapító, Pataki Dalma maga is harminc éves tapasztalatot tudhat a háta mögött, aminek a feléből már nem csak alkalmazza, de tanítja is a különböző technikákat. Ennek köszönhetően a stúdió szakembereinek körében már tanítványok is vannak, akik tovább viszik az alapítói eszmét és tudást. Itt nem arról van szó, hogy ők valami új technikát alkalmaznának, sokkal inkább arról, hogy az ismert technikákat jól elegyítik és mindig a páciensnek leginkább megfelelőt alkalmazzák. Ezt azért tehetik meg, mert a csapatnak nagyon széles szakértelme van a területen, így mindig akad egy hozzáértő. Illetve az is kiemelendő a tevékenységükből, hogy ahogyan ők is mondják, nem foglalkoznak mindennel. Szerintem ez a mai világban nagyon fontos, hiszen sokkal többet ér jól érteni egy bizonyos területhez, mint felaprózódni sok más területen, felszínesebb ismeretekkel.
Számtalan szimpatikus eleme van a Therapy4U – Gerincterápiás központ és Medical fitness stúdió weboldalának és az ottani gondolatoknak, bennem maximálisan bizalmat és érdeklődést ébreszt. Azt hiszem, ha legközelebb Budapesten járok, felkeresem őket, hátha hosszú távon is be tudom iktatni a kezeléseiket.