Sürgősen új székhelyet kellett találnom a pizsama és fehérnemű boltnak

Pár éve beindítottunk az egyik gyerekkori barátnőmmel egy pizsama és fehérnemű boltot, mivel mind a ketten megszállottjai voltunk a pihe-puha, kényelmes daraboknak és a finom, lágy csipkének. Alapelvünk, hogy attól még, hogy valamit csak otthon hordasz, igenis nézhet ki jól. Én például szeretek otthon is igényesen megjelenni, még akkor is, ha senki sem lát. Nem másokért öltözök fel, hanem magamért. Szerintem a kínálatunkon is ez tükröződik. Csakis minőségi anyagokból készült, igényesen szabott ruhadarabokat árulunk, amelyek nem csak szépek, hanem igazán időtállóak is. Persze éppen emiatt nem is tartoznak a termékeink a legolcsóbb kategóriába, de még így is akadt vásárlónk bőven. Van otthon egy olyan pizsamám, amit a boltban is árusítunk, és például már legalább 4 éve használom. Nem véletlen, hogy eléggé népszerű is ez a típus.

A járványhelyzet miatti korlátozások szinte minden üzletágnak betettek, a turizmustól kezdve a vendéglátáson át a szórakoztató iparig. Persze a ruházati cikkeket sem vásárolják akkora lelkesedéssel az emberek, ha a boltnak lerövidül a nyitvatartási ideje és folyton maszkban kell lenni. Arról nem is beszélve, hogy sokan nem is érzik magukat biztonságban zárt terekben, idegen emberekkel “összezárva”, még akkor sem ha az üzletvezető odafigyel a rendszeres fertőtlenítésre. Az is betehet az üzleteknek, hogy mivel sajnos nagyon sokan veszítették el a helyzet miatt a munkahelyüket, az embereknek többször is meg kell gondolniuk, hogy mire költik a pénzüket. Eléggé megroggyant mostanában az amúgy sem túl izmos magyar gazdaság. Mi azért igyekeztünk pozitívan hozzáállni ehhez az egészhez, és annyi reményünk volt, hogy mivel a kijárási korlátozások alatt több időt töltenek otthon a dolgozó emberek is, hátha szükségük lesz új, kényelmes otthoni ruhákra.

Mindig érhetnek kellemes meglepetések

A nyáron azonban egy nagyobb csapás ért minket, amikor az üzlethelyiség tulajdonosa, akitől a boltot béreltük, bejelentette, hogy távoznunk kell. Anyagi problémái akadtak, és el kellett adnia az ingatlant. Mivel mi nem tudtuk volna tőle megvásárolni, sürgősen megoldást kellett találnunk. Végül arra jutottunk, hogy egy webshopot fogunk elindítani, amit a weboldalunkon keresztül minden eddigi vásárlónk is el fog tudni érni. Igen ám, de egy webshop esetében milyen címet tudunk bejegyezni székhelyként? Egyikünk sem szerette volna a saját lakhelyét bejegyeztetni a cég székhelyeként. El is kezdtünk a neten kedvező székhelyszolgáltatás után kutatni, bár elsőre nem voltunk biztosak abban, hogy ilyen egyáltalán létezik. Úgy gondoltuk, azért egy próbát megér.

székhelyszolgáltatás

És milyen jól is tettük, hogy szétnéztünk az internet adta lehetőségek között, ugyanis így találtunk rá a szekhelyszolgaltatas24.hu oldalra! Ők cégeknek segítenek abban, hogy könnyen és gördülékenyen intézhessék a cégalapítással és cégmódosítással kapcsolatos ügyeiket. Meglepődtünk, amikor láttuk, hogy mennyi mindent magára vállal a cég a székhelyszolgáltatás keretein belül. Kisvállalkozások számára kifejezetten előnyös az ajánlatuk, ugyanis egyrészt nem kell külön irodát bérelni, átveszik és elektronikus úton továbbítják nekünk az összes postai küldeményt, nem kell építményadót fizetni (ha a saját lakásom lenne a cégem székhelye, akkor bizony kellene), és nem mellesleg a váratlanul, bejelentés nélkül betoppanó hatóságokkal is szakszerűen leegyeztetnek mindent, amit csak kell.

Az ügyintézés is kifejezetten gyorsan működik náluk, hiszen a befogadó nyilatkozat akár már egy órán belül is megvan. Emellett még online ügyintézés is lehetséges náluk. Az említett cég a székhelyszolgáltatáson kívül még a cég alapításban és a cégmódosításban is segít, és még ügyvédet is tud ezekhez biztosítani. Könnyen elérhetőek Budapesten belül, hiszen az irodájuk központi helyen, a 2. kerületi Bem rakpart mellett található. Ennek meg is örültem, hiszen mindössze pár száz méterre lakom a székhelyszolgáltatás24.hu-n feltüntetett címtől. Nem csak az ügyintézés lenne így meg gyorsan, hanem pár perc alatt oda is érnék, nem kell órákat utazgatnom. Sőt mi több, még a pesti oldalon is van egy irodájuk, a 6. kerületi Szinyei Merse utcában, közel a Kodály köröndhöz.

Ahogy tovább nézegettem az oldalt, az is feltűnt, hogy nem csak Budapesten, hanem Újlengyelben is ajánlanak székhelyszolgáltatást. Elsőre nem értettem, mi olyan különleges Újlengyelben, hogy ott is van kirendeltségük, hiszen egy pár ezer fős kis Pest megyei településről van szó. Ahogy olvasgattam, aztán kiderült, hogy miért is éppen Újlengyelben találhatók meg. Itt ugyanis kedvező feltételekkel IPA, azaz iparűzési adó megfizetése nélkül tudnak székhelyszolgáltatást biztosítani az ügyfeleiknek. Mint kiderült, már vagy 30 éve így megy ez a községben, hála a stabil helyi önkormányzatnak. A település éppen emiatt eléggé népszerű hely adóoptimalizálásra a cégek körében. Nem egy nemzetközi cég magyarországi kirendeltsége választotta székhelyéül Újlengyelt. Ilyen például a Hewlett & Packard, a Morgan Stanley, vagy a Transocean, de hogy magyar céget is említsünk, a CIB Bank székhelye is itt található.

Gondolkodóba estem, hogy megérné-e esetleg nekünk is Újlengyelbe helyezni a székhelyünket, azonban a könnyebb ügyintézés és az esetleges ingázás elkerülése végett végül mégis Budapest mellett döntöttünk. Egy hónapnyi szolgáltatást még ingyen is igénybe lehet venni, és ezek után a további 6 hónapért is csak 29.900 forintot plusz áfát kell majd fizetnünk. Amennyiben a későbbiekben cégmódosításra kerülne sor, azt ingyen is megtehetjük. És amint a weboldalon láttam, a cégtáblára kihelyeznék a mi cégünk nevét is. Ez amúgy is kötelező lenne, mert jogszabályi előírás, de nekem nagyon megtetszett, hogy valahol ott fog díszelegni a mi kis webshopunk neve.

Garantált a megbízhatóság

Ami miatt végleg elköteleződtem ez iránt a cég iránt, az az volt, hogy láthatóan rendkívül stabil, megbízható cégről van szó. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már 11 éve üzemeltetik sikeresen a szolgáltatásaikat, elégedett ügyfélkörrel. Számos ügyvédi irodával állnak kapcsolatban, így a hatóságkezelésben is profik. Ezenkívül a legnagyobb európai cégminősítő vállalkozás, a Bisnode is AA kategóriába sorolta őket, ami azt jelenti, hogy egy pénzügyileg nagyon stabil cégről van szó. Ez a biztosíték arra, hogy nem fognak egyik napról a másikra csődöt mondani, és eltűnni a színtérről, minket cserben hagyva. Ez engem eléggé megnyugtatott, mert már így is elég nagy bajban voltunk az üzlethelyiségünk megszűnése miatt. Ráadásul nem tudhattuk előre, mennyire fog működni majd ez az egész webshop dolog. Nem hiányzott volna még e mellé a rengeteg gond mellé az is, hogy a székhelyszolgáltatónk egyik napról a másikra egyszer csak eltűnjön.

Minket annyira meggyőzött ez a weboldal, hogy fel is vettük velük a kapcsolatot. A kedves ügyintézővel leegyeztettünk egy személyes találkozót, és most már csak izgatottan várjuk, hogyan alakul majd a megbeszélés. Ha beválik így az üzlet, és sikeres lesz a webshopunk, lehet, hogy nem is nyitjuk meg újra a fizikai boltunkat. Ez majd még a jövőben úgyis elválik. Egyelőre örülünk annak, hogy megtaláltuk a szekhelyszolgaltatas24.hu-t, és úgy néz ki sikerül egy kedvező megoldást találnunk. Gyanítom nem fogjuk megbánni, hogy bizalmat szavaztunk ennek a cégnek.