Pizsamaparti és szennyvíz szivattyú

A vasárnapok nálam mindig a pizsamás napok. Ilyenkor nem igazán bújok ki az éjszaki szettemből és az egész napot a pihenésnek szentelem. Egyesek ezért meglehetősen lustának tartanak, de én úgy vagyok vele, hogy nem tudják mit hagynak ki, illetve kell az embernek meg szervezetnek is a pihenés, főleg az enyémnek, mert egész héten totál rohanásban vagyok. Mivel a pizsamában való hesszelésre nekem van egy külön kijelölt napom, így gondolhatjátok, hogy a pizsamából is van jó pár. Ez egyébként a családnak egy könnyebbség, mert a különböző ünnepekre, nekem bárki vesz valamilyen alvóhancúrt én nagyon szívesen fogadom, és már látom is magam előtt, hogyan fogok benne majd egész álló nap lustálkodni. Ilyenkor nagyon szeretek könyvet olvasni, filmeket vagy sorozatokat nézni, vagy mindenféle témakörökben kutakodni az interneten. Tehát maga a lustálkodást senki se úgy képzelje el, hogy csak fekszem, bambulok ki a fejemből és tömöm magamba az óriás tábla csokit. Csak a testem pihen, az agyam nem.

szennyvíz szivattyú

Szóval pont egy ilyen pizsamás vasárnapon találtam rá a szivattyubolt.hu-ra. Ugyanis, a melóban a srácok napokig folytatták a „tudományos” eszmecserét, aminek a fő témája a szennyvíz szivattyú volt. Én magam eléggé tájékozatlan vagyok a témában, ami általában zavarni szokott, ezért is döntöttem úgy, hogy a pizsamás vasárnap egyik fő témája a szennyvíz szivattyú lesz.

Tehát rátaláltam a szivattyubolt.hu-ra, ahol nagyon sok érdekes dolgot tudhattam meg eszekről a szerkentyűkről.

Ha rákattintotok a fentebbi hiperlinkre, akkor egy olyan aloldalra kerülhettek, ahol nem is inkább gyakori kérdések, hanem jó, ha tudod kérdések és válaszokat találsz, főleg, ha még teljesen kezdő vagy a témában. Már rögtön az első kérdés-válasz kombóan tisztázhatjuk, hogy tulajdonképpen mi is az a szennyvíz szivattyú. Nyilván mindenkinek van sejtése, meg azért maga a név is eléggé beszédes, de „hivatalos megfogalmazást” még nem olvastam róla. Legalábbis én.

Tehát a szennyvíz szivattyú, lényege, hogy a szennyvizet és az abban lévő darabokat szállítja. A vizuális típusú emberek kedvéért pedig rögtön csatoltak is ez alá egy 5 perces kis videót, ahol megnézhetjük, hogyan működik és hogyan is készül egy ilyen mezei szennyvíz szivattyú. Én megmondom őszintén nem tudtam végig nézni, mert akarva akaratlanul is a gimis fizika órák jutottak eszembe, amik eléggé a kellemetlen élmények kategóriába sorolandók nálam. Viszont, aki szereti az ilyeneket, az mindenképp nézze végig, mert valóban érdekes lehet.

 Ha tovább bogarásszuk az oldalt, arra is választ kapunk, hogy milyen területeken szokás alkalmazni ezeket a szivattyúkat. Fontos tisztázni, hogy akár lakossági, akár ipari szennyvíz tisztítóról beszélünk, elengedhetetlen, hogy időtálló darabokról beszéljünk, illetve, hogy erősen kopásállóak legyenek, hiszen folyamatos erős koptatásnak van kitéve a szerkezet, az idő nagyrészében pedig víz alatt van, így fontos, hogy ne csak 1-2 évig tudja végezni a dolgát.

Az úgynevezett szennyvíz átemelő szivattyúk, 3 féle működési elvet követhetnek. Lehet manuális, automatikus, vagy ennek a kettőnek az egyvelege. Mivel a szennyvizet nem úgy kell elképzelni, hogy ez tényleg „csak víz”, hanem vannak benne kisebb-nagyobb darabok, sőt, az oldalról azt is megtudtam, hogy a lakossági szennyvízben hatalmasak is (nem is akarok belegondolni mik) ezért egy speciális centrifugális szivattyú, ami meg tud küzdeni ezekkel a darabokkal és át tudja emelni őket a megfelelő helyre.

Ami a szennyvíz szivattyú típusait illeti, annyira nem nagy a választék, tulajdonképpen, csak kétféle létezik: az egyik, a szabad átömléses, a másik pedig a jó öreg darálós. Utóbbiról, azért szerintem már sokan hallhattatok, vagy akár voltatok, is olyan házban, ahol ilyen van. Emlékszem én is, mikor először jártam a sógoromnál vendégségben és elmentem a mélygarázs melletti mosdóba, amit csak úgy hívtak a „darálós” eleinte fogalmam se volt, hogy miért. Na aztán, amikor lehúztam a WC-t minden világos lett. Meg persze mindenki másnak is, hogy lehúztam a WC-t ugyanis ennek olyan hangja van, hogy szerintem még a falu végén is hallották. Na, de lényeg, a lényeg, hogy a darálós szivattyú annak ellenére, hogy kissé zajos, szerintem praktikusabb, mert a nagyobb darabokat kisebbekre szedi szét, így sokkalta kisebb lesz a dugulás kockázata.

De mikor van az, amikor mindenképpen ajánlott a jó öreg darálós? Legfőképpen akkor, ha nagy a szintkülönbség, ezt általában 9 métertől érdemes számolni, de akkor is erre a fajta szivattyúra van szükség, ha a pumpa nyomás alatt van. A legtöbb háztartásban használt szivattyú kényes a szálas anyagok tekintetében, azokat, nem feltételen tudja ledarálni, ilyenkor pedig könnyen rátekeredhetnek a motorra, ami a végén még le is éghet. Ez egy eléggé kellemetlen szituáció, nem hiszem, hogy bárki szívesen bajlódna vele, de szerencsére erre is létezik megoldás, vagyis a Tsurumi szivattyú C szériája, amit a szivattyubolt.hu oldal is elérhető. Ez egy háromfázisos ipari szennyvíz szivattyú, aminek a teljesítménye 750W-tól, 1100W-ig terjed. A csőátmérője 50-100 mm, a járókerék csatorna mérete pedig 21-60 mm között van. Még nagyon sok infót leírnak róla, például, hogy milyen indítási módok érhetők el, vagy hogy milyen a kifolyócső csatlakozása, de sajnos, ezek nekem nem sokat mondanak, így inkább nem is nagyon firtatom a témát.

Ami ezeknek a szivattyúknak az élettartamát illet, általában 5-7 évről beszélhetünk a lakossági használat esetén, az ipari átemelőknél pedig 5-15. De az oldal is írja, hogy ezek inkább csak ilyen megközelítő átlag számok, ha jól karban van tartva a készülék, bőven tovább is működhet mint 15 év.

Egy szennyvíz szivattyú ára, nagyban függhet attól, hogy mekkora a teljesítménye, illetve, hogy lakossági, vagy ipari szennyvíz tisztítóról beszélünk. Azt is megtudtam, hogy az egyik legjobb márka, a Grundfos, ami Dániából érkezik, valamint, a korábban is már említett, Tsurumi, ami természetesen japán gyártmány.

Megnéztem a kínálatot is ha már ott jártam és azt kell hogy mondjam, még így is totál nem vagyok jártas a témában, meglepett, hogy mennyi féle gyártmány és típus létezik. Például, ezen az oldalon, több mint 30 gyártó terméke elérhető, és ezek csak a gyártók. Még gyártókon belül is elképesztően sok típusú és fajtájú szivattyú és tartály található. Mindemellett pedig nem csak gyártó szerint vannak kategorizálva, hanem felhasználás szerint is. Amikor megláttam az itt felsorolt szivattyúkat, akkor nyugtáztam is magamban rögtön, hogy én csak naivan hittem, hogy kikupáltam magam a témakörből, még nagyon sok tanulni való vár rám.

Ez a cég, ha jól látom, egy pilisvörösvári cég, és több mint 10 éves tapasztalattal rendelkeznek. Ahogy elnézem, nagyon jók a Google értékeléseik is illetve a közösségi portálokon is 5 csillagra értékelték őket.

Remélem érdekesnek találtátok ezt a rövid kis összefoglalót és valakinek a hasznára is tud válni. Tényleg, ti mit szoktatok vasárnaponként csinálni?