Fogadjunk, hogy nem vettél még pizsamában motorgumit

Én viszont már vettem.

A hétvégéimet nem szeretem túlzsúfolni feladatokkal. Ez a két nap a pihenésé kell, hogy legyen, akár kirándulásról van szó, akár csak arról, hogy otthon fekszel egész álló nap.

Az előző hétvégémre én pont ezt terveztem. Hosszú hetem volt a cégnél, és fel sem akartam kelni az ágyból szombaton.

Viszont a tavasz közeledett, és hajtott a vágy, hogy hódolhassak a másik hobbimnak is az alváson kívül, ami a motorozás. Ehhez viszont fel kell készülni a szezonra.

Az első feladatom két új gumi vásárlása lett volna a motoromra, hogy teljes biztonságban hajthassam a nyár folyamán.

De őszintén semmi, de semmi kedvem nem volt felkelni. És nem is keltem fel. Pizsamában, az ágyban fekve vettem meg az új motorgumikat. Hogyan?

A motorgumi vásárlás bizony megoldható online is. Én ehhez a motortire oldalát ajánlom, el is mondom, hogy miért.

A webshopot üzemeltető cég 2005 óta van a piacon, és 2008 óta foglalkoznak motorgumikkal. Magyarul elég nagy tapasztalatuk van a téren, nem ma kezdték.

Az általuk forgalmazott márkák között a legmegbízhatóbb termékek találhatók meg, mint például a Michelin, Bridgestone, vagy Dunlop, Continental, csak hogy néhányat említsek.

A jól felszerelt, modern műhelyükben pedig szeretettel várnak téged és a motorodat előzetes bejelentkezés után.

A bejelentkezésen kívül az egyetlen dolgod, hogy kiválaszd a számodra tökéletes terméket, és ők folyamatos akciókkal biztosítják is azt Neked.

A választást nagyon megkönnyítik. Először is az oldal tetején találsz egy motorgumi keresőt, amiben szélesség, magasság, átmérő, márka, és kategória alapján kereshetsz számodra megfelelő terméket.

De ha nem tudod ezeket az információkat így hirtelen fejből, kereshetsz motorgumi kategória szerint, vagy motor szerint is. Hát nem egyszerű? De, eszméletlenül.

Ha megtaláltad a számodra megfelelőt, akkor a folyamat már nagyon egyszerű, igen, még az eddigieknél is egyszerűbb. Választhatsz, hogy kiszállítást kérsz, vagy személyes átvétel lesz. A kiszállítást országos szinten vállalják, átvenni pedig Budapesten tudod a terméket.

Én a személyes átvételt választottam, mert egyébként is felbuzdultam rajta, hogy el is vihetem hozzájuk a motoromat. Motorgumi szervizükbe telefonon, vagy online is foglalhatsz időpontot.

Az oldalon egyébként egy árlistát is találsz ehhez, ha bővebb információt szeretnél arról, hogy mennyibe fog kerülni a szerelés.

Az általuk végzett szerelésre hat hónap garanciát vállalnak, tehát semmi okod aggodalomra, nagyon megbízható helyről van szó, és bármikor számíthatsz rájuk, ha valami hiba lép fel.

Bátran ajánlom Neked is ezt az oldalt, ha motorgumit keresel, vagy jó szervizt hozzá. Én kényelmesen elintéztem a vásárlást, és alig várom, hogy vihessem hozzájuk a motoromat, majd pedig egy szuper, izgalmas nyarat töltsek el a kétkerekű barátom társaságában.