Általánosságban elmondható, hogy a kedvenc napszakom az este. Mindig ezt várom, hogy hazaérjek, vehessek egy forró zuhanyt, majd a pizsamámba bújva nézhessek egy újabb részt a sorozatomból vagy pedig olvassak egy kicsit. Nekem ezek az esti szeánszok a mentális egészségem megőrzését is szolgálják, különösen egy fárasztó nap után. Egy nagyon kimerítő munkanap után egyszer csak úgy bevágódtam a zuhany alá, hogy a napi forró zuhanyt élvezhessem. Miután kiléptem a zuhanyból, kellemetlen meglepetés fogadott: nem száradt meg teljesen a törülközőm az előző esti zuhanyzás után, mert elég hideg van sokszor a fürdőszobámban. Egy ilyen jelentéktelennek tűnő kis mozzanat sokszor úgy el tudja rontani az ember kedvét, hogy az valami hihetetlen. Én is morgolódva jöttem ki a fürdőből, és ekkor el is döntöttem, hogy elég ebből a fagyoskodásból, most már tényleg kelleni fog egy Elektromos törülközőszárító. Már csak az volt a kérdés, hogy honnan szerezzem be.
Szerencsére egy jó barátom ajánlotta a futesrendszerek.hu oldalát, ahol elmondása szerint választ fogok kapni minden kérdésemre, részletes információkat lehet olvasni az elektromos törülközőszárítókkal kapcsolatban is. A honlapjukon olvastam, hogy sokféle törülközőszárítót különböztethetünk meg, de alapjában véve nagyon hasonlóak. Ugyanis az elektromos energia felhasználásával hőt bocsátanak ki magukból, amik így képesek lesznek arra, hogy megszárítsák a törölközőn lévő vízcseppeket, és melegen tartsa azt. Vannak olyan darabok is, amelyek nem csak a törölközőket szárítják meg, hanem fel tudják melegíteni az egész fürdőt is, így összekötve a kellemest a hasznossal. Tudtam, hogy nekem egy ilyen készülék kell, mert sokszor nagyon hideg van a fürdőszobámban. Írták is a futesrendszerek.hu weblapján, hogy itt nem csak a fürdéshez használt törölközőkre kell gondolni, hanem a kéztörlőkre is. Azok sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, több vízzel érintkeznek, így aztán nehezebben is száradnak. De ezt a gondot is meg tudja oldani egy jó elektromos törülközőszárító.
Ahogy a honlapon is olvasható, biztos sokakban felmerül, hogy nem lehet éppen jó ötlet elektromosságot használni egy olyan helyiségben, ahol sok a víz és a pára. Ám mindezektől nem kell félnünk akkor, ha betartjuk az érintésvédelemre vonatkozó szabályokat, és megfelelő helyre tesszük a törülközőszárítót. Például nem szabad fürdőkád fölé szerelni vagy a zuhanykabinba, hiszen így balesetveszélyes. Bár nekünk ez egyértelmű lehet, a futesrendszerek.hu oldalán írják, hogy sokaknak sajnos még mindig el kell mondani ezeket a biztonsági instrukciókat. Ha viszont ezekre a dolgokra odafigyelünk, gond nem történhet, hiszen a gyártó odafigyel az esetleges ráfröccsenő vízre, folyadékra stb.
Ha korábban láttunk már törülközőszárítót, akkor gondolhattuk, hogy küllemre leginkább egy létrára hasonlít. Az elektromos törülközőszárítók nem csak télen, hanem nyáron is hasznosak tudnak lenni. Ugyanis a fürdőszoba falainak penészesedése nem csak a hidegebb hónapokban jelentkezhet, hanem nyáron is. Ebben az évszakban ugyanis nyilvánvalóan nem fűtünk, így a törülközők sem száradnak meg sokszor rendesen. Az így kipárolgó víz pedig okozhat penészesedési gondokat. Az olvasottak alapján aztán végképp úgy döntöttem, hogy veszek a fürdőszobámba egy elektromos törülközőszárítót, ami lehetőleg az egész helyiséget bemelegíti. Az olvasottak alapján szimpatikus volt annyira, hogy a futesrendszerek.hu-t válasszam erre a feladatra, és hadd ne mondjam, nagyon jó döntésnek bizonyultak. A munkájukat pontosan és precízen végezték, nekem meg végre nem kell fájjon a fejem a vizes törölközők és a hideg fürdőszoba miatt.