Az új varrógépemmel pizsamában is dolgozhatok!

Végre megvalósítottam az álmomat, és belevágtam a ruhákkal foglalkozó vállalkozásomba! Egyelőre otthonról – bevallom őszintén, gyakran pizsamában – dolgozom, de remélem, hogy olyan ütemben fog majd növekedni a biznisz, hogy hamarosan nagyobb helyre lesz szükség. Azért bevallom őszintén, nagyon élvezem, hogy a kedvenc, kényelmes pizsimben (imádom ugyanis őket, meg az alvást is), vagy egy laza melegítőben dolgozhatok, és én osztom be magamnak az időmet. Persze a megrendeléseimet komolyan veszem és a maximumra törekszem, de mennyivel jobb és egyszerűbb otthonról dolgozni, nem igaz?!

Már jó ideje szerettem volna venni magamnak egy új varrógépet, de erre kiváló alkalom volt az, hogy elkezdtem a régóta tervezett saját bizniszt. Így ennek örömére egy igazán profi varrógépre szerettem volna beruházni, de sokáig kutattam az igazán megfelelő boltot, olyat, ahol később az eszközöket és a különböző alkatrészeket is be tudom majd szerezni. A netes kereséseim során találtam rá (nagy szerencsémre) a Varrógépguru webáruházra, akik ipari és háztartási jellegű gépeket is forgalmaznak, emellett alkatrészek beszerzésével kapcsolatban is számíthatunk a cégre.

Nagyon örültem, hogy a legjobb márkák kínálatából válogathatok az otthonom kényelméből, minden részletes adatot elolvashattam róluk, amire szükségem volt a végső döntéshez. Persze azért nem mondom, hogy olyan egyszerű volt választani a jobbnál jobb varrógépek között. A Varrógépguru abban is igazán különleges, hogy nincs elkötelezve egyetlen márka iránt, hanem több, nagyon jó nevű márka gépeit és alkatrészeit forgalmazza. Megtalálhatjuk náluk például a különböző Brother modelleket, a legendás Singer varrógépeket, Jack, Janome, Juki, Siruba, Pfaff gyártmányú gépeket. Ha specifikus tudású varrógépet keresel, akkor is jó helyen jársz, ugyanis a Varrógépgurunál alcsoportokba rendezve fedezhetjük fel például a hímzőgépek, a reteszelőgépek, a fedőzőgépek, a gyorsfelvarrógépek és a stircelőgépek világát. Nálam alig 3 napba telt, mire a futár házhoz hozta a megrendelt árut, szóval igazán kényelmes és gyors volt a vásárlás.

Ezért ajánlom mindenkinek a Varrógépgurut, aki szeret varrni hobbiszinten vagy ipari módon! Ez egy szuper, megbízható online áruház, ami megkönnyíti a gépek és alkatrészek beszerzését.