Nemrég eszembe jutott a h-tarifa. Pár éve olvastam róla, és örültem, hogy itthon, Magyarországon is vannak ilyen „kezdeményezések”. Akkoriban még nem sokat tudtam persze róla részleteiben, csak annyit, hogy valamilyen különleges áramtarifa, amit kevesen használnak, pedig jelentős megtakarítást hozhat, és a környzettudatos szemléletet erősíti. Ez utóbbi miatt volt szimpatikus.
Ez volt az első nyár, ami már olyan meleg volt, hogy egyszer sem aludtam pizsamában. Mert ronggyá izzadtam volna. Ilyen meleg nyár még nem volt! Ti tudtok ilyenkor még pizsamát húzni? Ez nem ijesztő, amikor már olyan meleg van, hogy nem tudsz tovább levetkőzni?
Ekkor találkoztam a szanita7ekft.hu oldalával. Mert eltökélt lettem a klímatudatosság mellett és amikor kellett a házalakításhoz is villanyszerelői szaktanács, már olyan helyet kerestem eleve, ahol ezzel is foglalkoznak. A cég neve (Szanita) ismeretlen volt számomra, de egy online fórumon sokan dicsérték őket. Az első azonnali benyomásom az volt a weblapjukon, hogy itt tényleg törődnek mindenféle megnyugtató, szemléleterősítő dolog előtérbe helyezésével. Külön szekciók voltak a h-tarifával kapcsolatos részletes információkhoz is.
Ez a tarifa kifejezetten kedvezményes áramot biztosít, amit főleg mondjuk a hőszivattyús fűtési rendszerek és más energiatakarékos megoldások használhatnak ki. De nagyon felvillanyozó volt, hogy a leírásokban minden eshetőségre kitérnek, amiből sugárzott, hogy ismerik a területet. Ez volt például az, hogy a napelem is mindenhol említve volt. Ami egy nagyon klímabarát megoldás, de van, hogy segíti valamely villanyszerelői elgondolás kialakítását, van, hogy ütköznek ezáltal a dolgok, de ők minden aspektust szem előtt tartanak! Arra is kitérnek tehát, megfér-e egymás mellett napelem és h-tarifa.
A szanita7ekft.hu-nak köszönhetően nemcsak a h-tarifáról tudtam meg többet, hanem arról is, hogyan integrálhatom ezt is a saját otthoni rendszerembe. Ez a cég valahogy eltérő szemléletű volt, mint a többi szolgáltató, akikkel eddig találkoztam.
Az egyik legjobb része az volt a folyamatnak, hogy az áramszolgáltatókkal való egyeztetést is ők vállalták helyettem. Ez hatalmas könnyebbség volt, mert így nem kellett napokat például telefonálgatással meg pláne számolgatással töltenem.
Természetesen nemcsak az energiatakarékosság volt fontos szempont, hanem az is, hogy mennyire kényelmes lesz a rendszer. Végül úgy döntöttem, hogy belevágok, és a szanita7ekft.hu-n keresztül telepítettem a hőszivattyút, aminek működését h-tarifával kombináltattam. És ők elmagyaráztak mindent, beavattak mindig mindenbe, dolgom nekem alig volt az egésszel!
A napelemet is nagyon ajánlom továbbá! Ez a csapat profi ebben! A telepítési költségei magasabbak lehetnek annak az elején, és némi tervezést igényel, hogy az ember megtalálja a számára legideálisabb megoldást. De hosszú távon egyértelműen megéri, különösen, ha figyelembe vesszük a aktuális áramárakat és összevetjük azzal, ami várható napelemes rendszerrel.
Az energiaszámláim már az első hónapban csökkentek, és végre megszabadultam attól a régi, zajos konvektortól, ami éjjel-nappal pörgött. Ezen az úton akarok tovább haladni!
Addig is, ha bárki azon gondolkodik, hogy váltani szeretne, én mindenképp ajánlom a h-tarifát és a szanita7ekft.hu-t. Nemcsak hogy energiatakarékos megoldást kínálnak, de az egész folyamatot könnyeddé és átláthatóvá teszik, úgy, hogy közben a komfortérzetedre is gondolnak.
Ez az egyszerű megoldás végül is nemcsak a rezsimen segített spórolni, hanem hozzátehettem a bolygó védelméhez is!