Akár pizsamában is utánaolvashatsz a cégalapításnak

Neked is megvannak a kedvenc pizsijeid? Azok a pizsamák, amiknek az anyaga valahogy puhább és komfortosabb, vagy éppen amiben dögösnek érzed magad, esetleg a cuki mintája mindig jó kedvre derít? Nekem mindegyik típusból megvan az általam leginkább preferált darab, így általában ezeket használom a legtöbbet. Nagyon fontos azonban a pizsamánál, hogy jól szellőző, természetes anyagokból készüljön, amivel nem csak kényelmes lesz az éjszaka, hanem a bőrünkhöz is kíméletes lesz. Gondolnád, hogy vannak olyan emberek, akik csak a legnagyobb kánikulában tudnak zokni nélkül aludni? Én is ebbe a csoportba, azaz a folyton hideg lábúak kategóriájába tartozom. Sokan ki is cikiztek már emiatt, de engem nem zavar – a lényeg, hogy ne fázzak.

Nem csak fázni, hanem ráfázni sem szeretek, ezért bármilyen termékről vagy szolgáltatásról is legyen szó, mindig megválogatom, mit választok. Sőt, ha lehet, akkor ajánlást gyűjtök: a lehető legalaposabban a cég alapítás előtt jártam el, körbekérdeztem minden, a témában érintett ismerőst. Székhelyszolgáltatást is szerettem volna igénybe venni a cég alapításon felül, ezért olyan helyet kerestem, ahol a két dolgot egyszerre tudom nyélbe ütni. A Gross Office-nál mindent megtaláltam, amit kerestem: a cég alapítás is sima ügy náluk (legyen szó bt-ről vagy kft-ről), valamint budapesti vagy újlengyeli székhelyről szóló ajánlatuk is van. Ráadásul e szolgáltatásukra hatvan napos garanciát is vállalnak, ami azt jelenti, hogy abszolút nincs kockázata annak, ha akár egy újlengyeli címet próbálunk ki, különféle extra szolgáltatásokkal karöltve. Ráadásul nincs szükség arra sem, hogy az iparűzési adóval számoljunk, ugyanis ezen a településen nem kell ezt a költséget az önkormányzat számára megfizetni. A Gross Office weboldalán minden fontos részletet megtalálhatunk, mint érdeklődő, és ami a legfontosabb, az árak tekintetében sem árulnak zsákbamacskát: az összegekről is tudunk tájékozódni már az oldalról.

Nem akartam magamban tartani a teljes mértékben pozitív tapasztalataimat a céggel, hiszen én is ajánlás útján jutottam el hozzájuk, ezért gondoltam, e blog olvasói számára is érdekes lehet ez az információ. Ráadásul nem csak cég alapítás és székhelyszolgáltatás az, amivel kereshetjük őket, hanem egy cégmódosítás lebonyolítását is rájuk tudjuk bízni! Legyen szó akármilyen profilú cégről, abban biztosak lehetünk, hogy a Gross Office tapasztalata és szakértelme megállja majd a helyét az ügyintézés során.